|
Elvonul a felhő
Pihen egy lány a patak partján és csodálja a tájat,
maga sem tudja még mire számíthat, mire várhat.
A lábát lógatva a hűs vízbe, gondolataiba mélyed,
vajon mi a valóság és mi lehet az, amiben téved?
Arcát szellő simítja meg, a Napot felhő takarja el,
eközben mereng, a lelke nyugalmat vaj mikor lel?
Feláll, elindul a réten. Virágok illata tölti be a teret,
a természet lenyűgöző, rájön talán boldog is lehet.
Hamarosan elvonul a felhő, érzi a napfény melegét,
kellemes érzés járja át, mely elűzi a gondok seregét.
Hiszen jól tudja minden rossz idő után csak jó jöhet,
ahogy minden borús percet is egyszer a szép követ.
|
