Szomorúság
A Szomorúság egykor vidám volt,
Napként ragyogott mosolygós arca,
minden perce a barátkozásról szólt,
a harag, veszekedés nem az Ő harca.
Segítő szándékkal fordult bárki felé,
a jó szíve sokakat vonzott magához,
sok szép dolgot képzelt a szemei elé,
ám mindez közelebb vitte a bajához.
Álmodozott, vágyak szárnyán szállt,
egyszer megsérült az érzékeny lelke,
saját csapdájának az áldozatává vált,
hallgatott, de a megoldást nem lelte.
Magába zárta bánatát és szenvedett,
a Szomorúság újra remény után kutat,
dacos büszkesége nehezen engedett,
hamarosan megtalálja majd a jó utat.
|