Szépség
Pirkad. Napfény simogatja a tájat,
felébresztve a sok álombéli vágyat.
A Szépség lassan kinyitja a szemeit,
naponta bőven osztogatja a kegyeit.
Első dolga, hogy a tükörbe nézzen,
nem vehető meg bármiféle pénzen.
Hozzá bizony egy nagy vagyon kell,
eredményt még lehet akkor sem lel.
Kisimult az arca, a vonalai szépek,
mosolya ragyogó és a fogai is épek.
Vonzó, vágykeltő, s kurvásan kacér,
nem érdekli az, házas-e, vagy facér.
Öntelten és hiúan ajnároztatja magát,
mindennap a strandon sütteti a hasát.
Elvárja a rajongást, a szeretet szavait,
csodálóitól mindig a legdrágább javait.
Gond nélkül él és pompa veszi körül,
hiszi, hogy láttán minden ember örül.
Sikeréhez nem kell ész, sem értelem,
nincs benne lélek, érzés, vagy érzelem.
Ám ketyeg az órája, s öregszik szépen,
nem találja helyét időben, vagy térben.
Ráncok tarkítják egykor csodás arcát,
az öregedéssel vívja legnehezebb harcát.
Elhagyják mindazok, kiket Ő lenézett,
reá sem vár más, mint a végső enyészet.
Mire a Nap sugarai lenyugszanak végül,
rájön, üres lelke soha meg nem szépül.
|