Sötét idők jönnek

A méhcsalád élte az életét,

berepülte a környező féltekét.

Szorgos dolgozói sürögtek,

aztán ettek, ittak, sütöttek.

A „herék” csak lopták a napot,

a juttatásokból valamennyiük,

egész vagyonra valót kapott.

Dőzsöltek, henyéltek, ették a mézet,

s a királynőnek tették a „szépet”.

Országuk gyarapodott, virágzott,

mégis valami nagyon hibádzott.

Beléptek a méh szövetség rendjébe,

s hamarosan létbizonytalanság lépett

megszokott életmódjuk helyébe.

Elpusztíttatták velük, mi az övék volt,

hiszen az egyezség főleg erről szólt.

Becsapottak, kiszolgáltatottak lettek,

önmagukért egyre kevesebbet tettek.

Élősködő fajtársaik szipolyozták őket,

az ő mézükből éltek, s mégis gyűlölték,

gyilkolták, a rendes méh férfiakat,nőket.

Ők pedig tűrtek, mert féltették az életük,

eközben egyre kevesebb lett az ételük.

Idegen méhek az országukat akarták,

nyugalmukat rendre, naponta zavarták.

Gyalázták méhdalukat és magukat

felsőbbrendűnek tartva, üldözték őket,

ezzel tovább szaporítva a bajukat.

„Megvették” vezetőiket plusz mézért,

s elvárták, hogy behódoljanak nekik,

adják át Méhország kincseit, s legjavát,

különben valamennyiüket hidegre teszik.

Az értelmes méhek látták, hogy veszélyben

a népük, s a családjuk, de kevesen voltak.

Tudták, sötét idők következnek rájuk,

ám ha nem harcolnak magukért, könnyen

odaveszhet egykor csodás, virágzó hazájuk.