Végre eljött Pocok Lajcsi kedvenc évszaka, A termények betakarításán dolgozik minden éjszaka. Ám sürget az idő. Összehívta az összes rokonát, Mivel meg szeretné szerezni a környéken lévő összes gabonát. Sürögnek, forognak, az éléstáruk lassan tele, Lajcsi hajszolja tovább őket, mert még mindig nem elégedett vele. Újabb és újabb kamrákat ásat ki velük, A nagy munkatempóba belefájdult a fejük. Ez sem számít. Ő a legerősebb, ő a főnök! Mondta. A többieknek csak az engedelmesség és a munka elvégzése a gondja. Kapzsiságában már "vérszemet" kapott, Nekik étkezéskor egyetlen plusz magot sem adott. Egyre többször csodálta a szomszéd kertet, hol gyönyörű kukoricát látott, Attól a pillanattól kezdve annak a megszerzésére is vágyott. Öntelt vakmerőségében fényes nappal indult oda, Az eszébe sem jutott, hogy nem éri el a célját soha. Mikor egy nyílt füves területen szaladt keresztül, elkapta a vércse, A bátor, de oktondi Pocok Lajcsi életének ezennel így lett vége.
