Meddig még?
Izzik, tapad a test, szenved a lélek,
felkiált az égre: még meddig élek?
Nem bírom már tovább a kínokat,
megásom inkább a saját síromat.
A perzselő Nap gonoszul vigyorog,
öntelt gőgjében arcunkba vicsorog.
Égett mezők, kiszáradt tavak medre,
mindenfelé kókadt növények rendre.
Vízre váró állatok lihegve pihegnek,
erejük fogyóban van, hiába pihennek.
Éjszaka sincs hűvös, csalfa a remény,
minden egyes perc írtóztatón kemény.
Kizsákmányolt Föld, végzetes napok,
megszűnő vidámság, elhalkuló dalok.
Emberi pusztítás mit a szem mutat,
a józan ész sem igen talál most kiutat.
|