Maszkos Hazugság

Az ősidők elején, vulkánok lábánál,

megszületett a Hazugság a sötétben,

akkortájt még nem volt jobb nálánál,

vihar idején érezte magát fölényben.

Fölényben az összes élővel szemben,

valamennyivel, mi csak létezni mert,

éjjel és nappal is fürdött a szennyben,

tetteiben mindenkor nagy örömre lelt.

Az idő múltával rohamosan fejlődött,

egyre magabiztosabban rótta az útját,

bizonytalanságban biz nem vergődött,

még nem fedezte fel igazán a múltját.

Járta a világot, megismerte az embert,

csetlését, vergődését, kínjainak sorát,

manipulálhatóbb fajra ennél nem lelt,

időnként megállt, lemosni az út porát.

Egyszer csak útjába került az Igazság,

ellenszenvesnek találta az első perctől,

sejtette, ezután nem lesz sok vigasság,

azonban nem óhajtott eltérni a tervtől.

A tervtől, amelyet annyira dédelgetett,

istenként uralkodni, hiszen az neki jár,

önmaga hatalmában nem kételkedett,

az Igazság léte viszont a számára fáj.

Folyamatosan küzdöttek egymás ellen,

fegyverszünet igencsak ritkán adódott,

nem tűrte, hogy ellenfele fogást leljen,

vereség esetén fájón nagyot csalódott.

Manapság rendkívül megnőtt az ereje,

fontos támogatókat gyűjtött maga köré,

sokakat agymosottá tett gyilkos deleje,

rohammenetben került mindenki fölé.

Az Igazsággal kiélesedett harcot vívott,

alantas módszerei révén fölénybe került,

önnön pusztító erejében igencsak bízott,

a bánatok, gyötrelmek tengerébe merült.

Maszkot kényszerített az összes szájra,

sunyin röhögve nézte az ostoba nyájat,

tetteit soha, semmikor meg nem bánja,

az Igazság a visszavágásra sokat várhat.