Nehéz idők, nehéz napok járnak, az igazságtalanságok egyre jobban fájnak. Egykor volt dicső múltunk, ma cérnaszálon függ a sorsunk.
Meddig tűrünk még? Meddig bírjuk? Ahelyett, hogy küzdenénk, ma csak sírunk. Hős elődeink az elnyomók ellen szabadságharcot vívtak. Arról a korszakról nagyon sokan írtak.
Nem véletlenül, hiszen 1848-49 emléke minden igaz magyar szívében örök. Népünket nem tudta megtörni sem tatár, sem habsburg, sem török. Most mégis fejet hajtva tűrjük az igát! Ahelyett, hogy küzdelemben kiáltanánk: vivát!
Kossuth, Petőfi és a többiek emléke példaképünk lehet. Megmutatták, hogy egy ember, egy nemzet, a szabadságért mennyi mindent tehet.
Hiába harcoltak volna? Hiába ontották vérüket oly sokan? Hiába, ha magyarságunkból már semmi jó nem fogan. Más nemzetek és a saját kormányunk szolgái vagyunk? A végtelen időben mi, ma élők milyen nyomot hagyunk?
Felharsanhatna újra a "Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most, vagy soha!" Ha nem küzdünk önmagunkért, más nem fog értünk. A történelem megjegyzi majd, hogy mi, magyarok, csak ennyit értünk!
