Közösségben az erő

Méh Mici elkalandozott. Már maga sem tudta hol jár, mikor csodás látvány tárult a szeme elé.
Színpompás virágokkal teli rét "kacsintott" rá, s nektár illatát hozta a szél felé.
Oda is indult rögvest. Sziromról-sziromra szállva kóstolgatta a csemegét.
Nagyon ízlett neki, s úgy döntött azonnal ide kell hívnia a méhkaptár seregét.

Körbepillantva meglátta Méhpempőt, s odakiáltott neki, hogy hívja a dolgozók hadát,
Had gyűjtsenek be minél több élelmet a télre, ráadásul munka közben mindegyikőjük teletömheti a hasát.
Tudta jól, hogy a zord hideget másképpen nem élheti túl a "váruk",
Ráadásul ott a rengeteg utód, testvér, barát, Mici nagy szeretettel gondolt rájuk.

Nekiveselkedett a munkának. Szépen telt a lábszárán lévő tasak,
Elfoglaltsága közben nem vette észre, hogy háta mögött feltűnt egy sötét alak.
Egy harmatcsepp tükrében mégis meglátta Darázs Dénest, ki már nyúlt is érte,
Hirtelen szembe fordult vele és könyörögni kezdett: Hagyja meg az életét!-arra kérte.

Dénes csak nevetett rajta. Otthon méhcombokkal van tele a kamra. Mondta.
Miközben ezt duruzsolta, lábait a Mici nyaka köré "fonta".
Mici halálra rémült. Tudta hiába küzd, az ellenfél erős nagyon,
Behunyt szemmel készült a végre, mikor ismerős kiáltást hallott. Ezt azért már mégsem hagyom!

Méhpempő volt az. Mellette Méhvirág és Méhmézelő, mögötte pedig kaptáruk összes repülni tudó népe,
Darázs Dénes elengedte áldozatát, s hátrálni kezdett. A félelemtől elsápadt a "képe".
Sunyin eliszkolt. A méhek hagyták és nevettek rajta,
Majd sürögni kezdtek, s mát látták, hogy tele lesz otthon nektárral a padlás és a pajta.

Közelgett a naplemente. Indulniuk kellett, mert elég messze laknak,
No meg pihennek kicsit, gyűjtik az erőt, munkát pedig holnapra is hagynak.
Otthon a Méhkirálynő megdicsérte Micit. Az ifjak elé példaképül állította ,
Mivel ő volt az, aki a népük túléléséhez rendkivül fontos információt szállította.