Közöny

Szürke hétköznapok alant,

kimerítő, s fárasztó napok,

az élet látszólag egy kaland,

tömegével jönnek a bajok.

Egyre szűkül a világ zsákja,

fásultsággal telítődik a hely,

a másikat sohasem szánja,

nyugalmat a béke nem lel.

A közöny magas szinten áll,

flegmán az arcunkba röhög,

mindig újabb áldozatra vár,

entitásként fölöttünk hörög.

Nem érdekli semmi és senki,

mindegy az mi miből készül,

állandóan a hazugságait zengi,

tőle mi elpusztulhatunk végül.

Elhomályosítja a való igazt,

félrefordítja az ember fejét,

hazugságokkal nyújt vigaszt,

soha senki nem leli a helyét.