Kábulatban

A világ népei kábulatban élnek,

elbódulva a részegítő szavaktól,

újabban szinte mindentől félnek,

elzárva széptől, jótól, s javaktól.

A lelkükben szétárad a rettegés,

s álmaikban görcsösen ránganak,

szétzúzza őket a dráma, tettetés,

akkor is, ha senkit nem bántanak.

Lassan megszólalni sem mernek,

a legkisebb szellőtől is remegnek,

elvesznek a szép álmok, s tervek,

szemük előtt végnapjaik peregnek.

Már nem tudnak bíznak senkiben,

szeretteiktől is jól el vannak zárva,

nem hihetnek soha tán semmiben,

agyuk kiürült, a vég szavára várva.

Kemény megszorításért esedeznek,

s karámba zárt juhokként bégetnek,

közben régi életük után epedeznek,

elejébe mennének ím a végzetnek.

A háttér titkolt urai örülnek ennek,

hisz ez a régóta dédelgetett álmuk,

urai ők a pokolnak és a mennynek,

kincstáruk tele, elérhetik a vágyuk.

Gonosz tervük gyilkos, fájóan éget,

remélik útjukat nem állhatja semmi,

míg orruknál fogva vezetik a népet,

ellenük biz nem tehet a Földön senki.