Hív a végtelen

Kopik az egészség,

s lemerül az elme,

szétfoszlik az élet,

mint a szép kelme.

Változnak az idők,

elszállnak az évek,

voltak igen nehezek,

néha akadtak szépek.

Emlékek maradnak,

megőrzi őket a szív,

a percek elillannak,

a végtelen már hív.

Karját nyújtja felénk,

majd magához ölel,

oly békésen simogat,

mindig itt volt, közel.