Háborgó idő

Az időben vihar támadt,

kavarogva, fájón kering,

minden rosszba belefáradt,

bedühödve harcol megint.

Agymosottak róják az utat,

balgán, s bégetve haladnak,

soha nem látják meg a kiutat,

a saját vesztükbe szaladnak.

Kialudt az értelem lángja,

néhány szikra még maradt,

végzetüket senki se szánja,

lelkük darabokra szakadt.

Míg hibáikból nem okulnak,

kapják a csapásokat rendre,

a szakadék szélére szorulnak,

hiába is várakoznak a csendre.

Az idő nem bocsát meg soha,

nem feledheti a sötét múltat,

emlékei nem illannak el tova,

a józan észen igen sok múlhat.

A jelen, s a jövő is háborog,

beleborzong-e csodás világ,

a szenny még most is rácsorog,

mégis nyílni készül a sok virág.