Földi hiba

Megszületett a tér és vele az idő,

útjukat évmilliárdok pora lepte,

száguldott az űrben a két hírvivő,

az élet kialakulását kutatva, keresve.

Számokban ki nem fejezhető érték,

a világegyetem egyre jobban tágult,

minden pillanat egy újabb lépték,

a fejlődés folyamata le nem zárult.

Csillagködök, galaxisok halmaza,

fekete lyukak, meteorok, holdak,

naprendszerek valóságos garmada,

éppen születő égitestek, vagy holtak.

Egy apró bolygón létrejött az élet,

fajok milliói éltek egymás mellett,

a sors homályba burkolta a véget,

a kiirtástól félniük még nem kellett.

Egyszer csak felbukkant egy új faj,

kezdetben félve, óvatosan lapult,

megrettentette minden zörej és zaj,

hibáiból igencsak gyorsan tanult.

Fejlődése sikeres volt és páratlan,

áldozatból hamar vadásszá vált,

útját nem állhatta soha váratlan,

a dicsőség azonban a fejébe szállt.

Vérszemet kapva irtott és gyilkolt,

leigázott, letarolt, amit csak tudott,

gonosz mivolta mindmáig titkolt,

a fejlődésben magas szintre jutott.

Fegyvereket, mérgeket fejlesztett,

önnön fajtáját is pusztította rendre,

állandóan aljas háborúkat gerjesztett,

a hatalomvágyról szólt minden tette.

Kapzsisága soha nem ismert határt,

öntelt dölyfösséggel tiporta a gyengét,

képes volt bármikor eladni a hazát,

önzőségében jónak beállítva a tettét.

Alig maradt élőlény a háborúk után,

a perzselt halálszag terjengve szállt,

utolsó fajtársuk csak bámult bután,

reá is nemsokára az elmúlás várt.

Míg élt, önmagával is sokat vitázott,

kételyek között nem nyugodott a lelke,

felidézte mikor a bolygó még virágzott,

s mikor a Föld szomorú halálát lelte.

A tér és az idő folytatta kozmikus útját,

mindent belepett az évmilliárdok pora,

sikeresen leplezve sikertelenségük múltját,

a földi hibát nem ismételhetik meg soha.