Fájó bánat

Madárcsicsergés, nyugalom,

ez kísér a fájdalmas utamon.

Körülöttem mindenfelé sírok,

könnyeimmel nehezen bírok.

Megelevenedett emlékek sora,

pillanatok varázsa szállt tova.

Kavargó érzések, arcok, tettek,

mára már mind semmivé lettek.

Szomorú a magány, fájó a bánat,

néma a sötét, mely rám is várhat.

Szívemben erősen dobog a múlt,

lelki békét azonban mégsem nyújt.

Virágok illatát hordja szét a szél,

itt a végzet az, mely új életre kél.

A remény sunyin, halkan lapul,

a Halál az Öcsémet ejtette rabul.