Emléketek örökké él
Zűrzavaros idők, nehéz idők jártak,
az emberek reményvesztetté váltak.
Féltek és lapultak, mert élni akartak,
lehetőség szerint senkit nem zavartak.
Ám izzott a szürke hamu alatt a parázs,
nem volt kiürítetlen pince, vagy garázs.
Betelt a pohár! Fellobbant végre a tűz,
mely minden elnyomót az országból kiűz!
Ötvenhat dicső fénye ragyogott az égen,
s hirdette szabadságvágyát a „sötét” éjben.
Sajnos nem tartott sokáig az éltető remény!
Az ellenség lecsapott, gyilkos volt, s kemény!
Sokan menekültek el a megtorlástól félve,
azt remélték, hogy másutt eljutnak a révbe.
Kik maradtak, nem mind hajtottak fejet.
Lázongtak, s küzdöttek tovább, ahogy lehet.
Volt tizenhat ifjú ember, barátok, s társak,
kik továbbra is egy szabad országra vágytak.
Vállvetve küzdöttek, nem adták fel soha,
holott az álmaik már odébbálltak, tova.
Országunk báb lett, a szovjetek kezében,
bármit megtehettek az elvtársak nevében.
Kiknek ez nem tetszett, azokra kínok vártak!
Sokukat kivégeztek, mások börtönlakóvá váltak.
Hatvannyolcban a tizenhat főnek is kijutott ebből.
Nem alkudtak meg, bár véreztek számtalan sebből.
Már csak hárman maradtak, s még ma is hű barátok.
Bármi is történt, Magyarország most is a hazátok.
|