Elveszett remények
Álmok, vágyak és remények,
néha nagyok, máskor szerények.
Bármilyenek is legyenek,
mindenkiben élnek.
Sokan, a valóra válásuktól
is félnek.
Félnek, mert nem biztosak
magukban.
Sokszor kétkednek, a saját
szavukban.
Mit várhatnának hát mástól?
Kik hasonlókat éreznek máshol?
A lélek érzékeny és gyenge,
nem olyan, mint egy edzett
penge.
Könnyen sebezhető, s nagyon
tud fájni.
A gyógyulására olykor, éveket
kell várni.
Feledni a velünk történteket
nem lehet, míg élünk,
ameddig lélegzünk, remélünk
és félünk.
Vigasztalan álmok, vissza-vissza
térnek,
az elveszett remények mindig
új életre kélnek.