Elveszett remények 


Álmok, vágyak és remények, 
néha nagyok, máskor szerények. 
Bármilyenek is legyenek, 
mindenkiben élnek. 
Sokan, a valóra válásuktól 
is félnek. 

Félnek, mert nem biztosak 
magukban. 
Sokszor kétkednek, a saját 
szavukban. 
Mit várhatnának hát mástól? 
Kik hasonlókat éreznek máshol? 

A lélek érzékeny és gyenge, 
nem olyan, mint egy edzett 
penge. 
Könnyen sebezhető, s nagyon 
tud fájni. 
A gyógyulására olykor, éveket 
kell várni. 

Feledni a velünk történteket 
nem lehet, míg élünk, 
ameddig lélegzünk, remélünk 
és félünk. 
Vigasztalan álmok, vissza-vissza 
térnek, 
az elveszett remények mindig 
új életre kélnek.