Egy disznó üzenete

Szép rózsaszínű kismalac voltam,

anyám ápolt és gondozott rendesen,

egész nap a hűs pocsolyában túrtam,

majd kifeküdtem a napra nedvesen.

Naphosszat birkóztunk a mamával,

a tesóim vígan dögönyözték egymást,

az orrom tele volt a környék szagával,

mindennap megtanultunk egy s mást.

Esténként kötelező volt aludni térni,

pedig még maradtunk volna játszani,

egymás mellett jól el tudtunk férni,

mindig jó malacnak kellett látszani.

Telt-múlt az idő, gyarapodtam szépen,

ekkor ért a döbbenet, a gazda eladott,

az új helyről el akartam szökni az éjben,

bár az új tulajom is mindent megadott.

Gyorsan híztam, nőttek rajtam a hurkák,

ráadásul a hormonok keringtek bennem,

a sonkáim formásodtak, a lábaim kurták,

zavaromban nem tudtam mit kell tennem.

Egy nap arra ébredtem, hogy leszúrtak,

véreztem, egy nagy kés volt a tokámban,

kinyírtak, pont ők, akik eddig leszóltak,

kik előtte pálinkázva múlattak a szobában.

Most itt fekszem kihűlve, fáznék ha élnék,

ámulattal vesznek körbe idegen emberek,

a perzselő égető tüzétől bizonyára félnék,

nyugodalmat ilyen állapotban nem lelek.

Ha már így esett, ne menjek veszendőbe,

valamennyi porcikámat dolgozzák fel,

ne várjanak vele a következő esztendőre,

kedvére való étket belőlem mindenki lel!

Hagymás vér, hurka, kolbász és egyebek,

elégedett leszek, ha elfogy minden részem,

rólam életemben is jót csiripeltek a verebek,

ezután elmondhatom, hogy nem hiába éltem.