Domborzatok vonzásában

Vidáman ébredezett a ragyogó Nap.

Eleget pihent a csillagfényes éjjel.

Eljött az ideje, hogy ismét, s újból

nyitott szemmel nézzen széjjel.

Felöltötte legszebb mosolyát, mely

által lekörözheti az összes gomolyát.

Könnyedén szökellt a kék égen tova,

néha már maga sem tudta, hogy hova.

Lepillantva a Földre felcsillant a szeme,

a táj mindenfelé domborzatokkal volt tele.

Különféle méret, sokféle, formás alak,

a látványtól még a szája is tátva maradt.

Bámulatában belebotlott egy felhőbe,

melyből vihar lehet majd később, felnőve.

Bocsi- mondta. Majd gyorsan állt odább,

a szemét a domborzatokon pihentette tovább.

Lenyűgöző e látvány! Lejjebb szállok újra,

e gyönyörű formákhoz közelebb bújva.

Elfáradt a szeme. A szépségből elég volt mára.

Lepihent és emlékeit magával vitte éjszakára.