Csalódás
Mikor szeretünk valakit,
„rózsaszínben”
látjuk a világot, a lába elé
helyeznénk
az összes szép virágot.
Minden percben csak reá
gondolunk,
más lehetőségeket meg sem
fontolunk.
Nem foglakozunk vele, hogy mi
vesz körül,
az ember szíve, csak az imádottnak
örül.
Bármit megtennénk érte, amit
csak lehet,
hiszen az a legfontosabb,
hogy Ő, szeret.
„Kábulatban” élünk. A
változást nem vesszük
észre, s nem is akarjuk
semmiképpen látni,
holott az eszünkkel tudjuk,
hogy vége,
lelkünk összetörték és ez
nagyon tud fájni.
Csalódás lesz úrrá rajtunk,
mélabúsak leszünk,
legtöbbször meg sem gondoljuk,
mit is teszünk.
Fájdalmunkban gyakran
megbántjuk azokat, kik
jót akarnak nekünk, akik
törik magukat azért,
hogy boldogabbak legyünk.
Széthullottnak,
megsemmisültnek érezzük magunkat,
nem sűrűn hallatjuk
társaságokban a szavunkat.
Nehéz feldolgozni, de új
életre kel majd a remény,
túlleszünk mindenen, legyen
az élet bármily kemény.
|