Bendő Benő disznótora

Bendő Benő arra ébredt egy hideg téli napon,

szívesen enne egy kis hurkát, kolbászt nagyon.

Azonban csupán ürességtől kongott a kamrája,

lehetetlen helyzet, ez nem lehet az ő karmája.

Kinyitva a hűtő ajtaját kis híján infarktust kapott,

semmit sem talált benne, abból viszont nagyot.

A homlokára csapva rögtön eszébe ötlött valami,

mikor a disznóól irányából röfögést vélt hallani.

Előkereste a szúrókést, s mellé tette a bárdot,

nem ölt még disznót, de már többször is látott.

Talált egy öblös nagy edényt, a kifolyó vérnek,

a hagymás vérből tudta, mások úgysem kérnek.

Hiszen egyedül él, minden amit szerez az övé,

soha nem fog éhenkórászokat venni maga köré.

Miután meglelt mindent ami kellett, irány a bolt,

ahogy mindig szokott, kifogott egy jókora sort.

Telepakolta a kosarát, s közben vakarta a fejét,

magában átkozódva szidta a boltost és a nejét.

Türelmetlenségében arrébb tolta az előtte állót,

gyorsan fizetett, a pulton hagyva a visszajárót.

A levegőt kapkodva tette meg az utat hazáig,

néha megcsúszott és a hóba süppedt bokáig.

Otthon fogta a kést, s erősen buzdította magát,

korgó gyomorral indult ellátni a disznója baját.

Az akol ajtaját kitárva lelkesen az állatra rontott,

a dulakodás közepette néhány lécet is lebontott.

A röfi visítva küzdött és orrával a falhoz nyomta,

Benő eközben erősen a farkát és a fülét fogta.

Forogtak körbe, a sertés nagyokat rúgott hátra,

a reménytelen harcból bőven elég is volt mára.

Csalódottan földre ült, éhesen kopogott a szeme,

nagy szerencséjére a kosara élelemmel volt tele.