Béke

Fáradtan, porban poroszkál a Béke,

hiszi, hogy útjának még nincs vége.

Egy szikla mellett védett helyet talál,

lepihen kicsit, még várhat rá a halál.

Visszagondol a múltra, a régi időkre,

a szép pillanatokra, az előre vivőkre.

Ősidők óta rója a hegyeket, völgyeket,

ismer minden bokrot, füvet, tölgyeket.

Számtalan kort túlélt és sokat látott,

állandóan a megnyugvásra vágyott.

Bármerre is bandukolt háború zajlott,

a csatazaj már kilométerekről hallott.

Néhanapján sikerült békét vinni nekik,

remélte a segítségében örömüket lelik.

Sajnos tévedett. Az érdekük más volt.

Álmuk a pénzről, s a hatalomról szólt.

A kapzsiságuk nem igen ismert határt,

látta már, hogy nehezen nyerhet csatát.

A legapróbb földért gyilkoltak rendre,

sohasem vágytak igaz szívből a csendre.

A földrészek vértől áztak, tűzben égtek,

harácsolás zajlott, sokakat széjjel téptek.

Éhínség, betegség, s járványok dúltak,

adóztak elnyomva, míg ki nem múltak.

Változtak a korok, de a gonosz maradt,

a Béke jó szándékával a semmibe haladt.

Bolond öreg remetének nézik oly sokan,

küzdelméből sajnos semmi jó nem fogan.

Kipihenve felállt, s fogott egy erős botot,

a reményre és a szeretetre keresne okot.

A szívéhez kapva, fájón sóhajtva nyúlt el,

az emberi világ igazi békére soha nem lel.