Az utolsó séta

Ropog a talpam alatt

ez a szép őszi avar, 
Már nem tudok olyan

jól menni, mint tavaly. 
Mégis kijöttem az erdőbe,

a természet ölébe. 
Nocsak, ott egy szép virág!

Hajlok most fölébe. 

Valaha, hogy e "csodát"

megszagoljam,fekvőtámaszra

is képes voltam. 
Akkor volt az, mikor még

az állatoknak is ételt hordtam. 
A vidék gyönyörű. Az ősz színei

pompáznak a fákon. 
Nahát! Amoda egy apró

mókus szaladgál az ágon. 

Lassan haladok. Fáj az

összes csontom. 
Bárcsak ez lenne a világon

minden gondom! 

Az életem küzdelmes volt,

sok nehézséggel tele. 
Elég lett volna abból,

bizony mondom a fele. 

Szeretteim rég nem élnek.

Én vagyok az utolsó a sorban. 
Hol van az már, amikor

még jó formában voltam? 
Sok mindent szerettem, még

több az, amit nem tehettem. 
Nem, mert gyakran a

körülmények áldozata lettem. 

Végre itt az erdő széle!

Láthatom újra a lenyugvó Napot. 
Nocsak! A sok kis madár

új etetőt kapott. 
Drága barátaim, sajnállak

itt hagyni titeket. 
Ha tehetném örökké

megosztanám az életem veletek. 

Csodás az idő, káprázatos e táj, 
Engem bezzeg már senki sem vár. 
Jaj, mi ez? Erősen szorít a szívem. 
A két lábam pedig nem akar elvinni innen. 

Egy pillanatra megálltak az erdő

állatai és nézték azt az embert, 
Aki életében ezen a világon

nyugalmat sohasem lelt.