Kiss Gyula versei és egyéb művei Szerda, 2017-12-13, 7:26 PM
Üdvözöllek Vendég | RSS
Honlap-menü

A fejezet kategóriái
versek [334]
saját verseim
prózáim [19]
Az általam írott prózai alkotások.

Kategóriák
versek [334]
saját verseim
prózáim [19]
Az általam írott prózai alkotások.

Cimkefelhő
fájdalom Remény küzdelem sors harc élet szépség nyugalom félelem állatok humor vidámság halál szomorúság betegség szeretet érzelmek vágyakozás Tél élelem szenvedés zsákmány öröm Boldogság harag gyűlölet kegyetlenség csalódás hazugság álmok Tavasz érzések emlékek Virágok vágy Lélek Ősz bánat érzés Béke elnyomás Csata szerelem érzelem szánalom Tűz pusztulás ember karácsony álom történelem Szabadság sötétség ünnep izgalom Krimi rejtély vágyak Mese Nap kín Gondolatok igazság család aljasság világ változás igazságtalanság munka hibák Nyár szív Haza magyar bizalom hőség pokol háború föld Magyarok nemzet este nép Barátság élősködők emlék vég múlt emberek valóság gyász elmúlás Becsület vihar idő Végzet gonosz fény Sötét csalás

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Főoldal » 2014 » Március » 27 » Az utolsó séta
8:21 PM
Az utolsó séta

 

Az utolsó séta

 

Ropog a talpam alatt

ez a szép őszi avar, 
Már nem tudok olyan

jól menni, mint tavaly. 
Mégis kijöttem az erdőbe,

a természet ölébe. 
Nocsak, ott egy szép virág!

Hajlok most fölébe. 

Valaha, hogy e "csodát"

megszagoljam,fekvőtámaszra

is képes voltam. 
Akkor volt az, mikor még

az állatoknak is ételt hordtam. 
A vidék gyönyörű. Az ősz színei

pompáznak a fákon. 
Nahát! Amoda egy apró

mókus szaladgál az ágon. 


Lassan haladok. Fáj az

összes csontom. 
Bárcsak ez lenne a világon

minden gondom! 

Az életem küzdelmes volt,

sok nehézséggel tele. 
Elég lett volna abból,

bizony mondom a fele. 

Szeretteim rég nem élnek.

Én vagyok az utolsó a sorban. 
Hol van az már, amikor

még jó formában voltam? 
Sok mindent szerettem, még

több az, amit nem tehettem. 
Nem, mert gyakran a

körülmények áldozata lettem. 

Végre itt az erdő széle!

Láthatom újra a lenyugvó Napot. 
Nocsak! A sok kis madár

új etetőt kapott. 
Drága barátaim, sajnállak

itt hagyni titeket. 
Ha tehetném örökké

megosztanám az életem veletek. 

Csodás az idő, káprázatos e táj, 
Engem bezzeg már senki sem vár. 
Jaj, mi ez? Erősen szorít a szívem. 
A két lábam pedig nem akar elvinni innen. 

Egy pillanatra megálltak az erdő

állatai és nézték azt az embert, 
Aki életében ezen a világon

nyugalmat sohasem lelt.

 

 

 

 

Kategória: versek | Megtekintések száma: 267 | Hozzáadta:: Nagyúr | Címkék (kulcsszavak): bánat, elmúlás, állatok, halál, szépség, Ősz, szomorúság | Helyezés: 5.0/1
Számológép

Évszakok

Cimkék 3D felhője

Keresés

Naptár
«  Március 2014  »
HKSzeCsPSzoV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31

Mentett bejegyzések

Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala

  • Copyright MyCorp © 2017