Az ökörbékák földje

Varangy Vladimir érdeklődő lévén,

látta egyszer Ökörbéka országot,

az országos Varangyos Béka tévén.

Felkeltette a figyelmét, amit látott,

személyes tapasztalatszerzésre vágyott.

Uccu neki! Reggel bekapott két legyet,

s átugrált néhány mezőt, meg hét hegyet.

Céljához érve tátva maradt a szája,

a gyönyörű, gazdag békaföldet látva.

Ezeknek aztán igazán „bejött” az élet!

Biztosan rovarok tömegében „fürdik”,

reggel-este, az összes béka lélek.

Megkezdte országjáró körútját gyorsan,

figyelmesen járta a békafalvakat sorban.

Útja során hordtak össze neki hetet-havat,

már zsongott a feje, mielőtt elérte a tavat.

Megmosta az arcát, s gondolkodni kezdett,

mi is volt az, ami az itt léte alatt nem tetszett.

Tudta már, hogy a látszat csal és a békák

népének nagy része elnyomott, s szegény,

a híradások hazugok, hiteltelenek, álszentek,

semmi sem az aminek tűnik, s elhagyta a

boldog békaéletet ígérő szép álom és remény.

A vezér, Ökörbéka Béla, hízott, hű társaival,

rövid idő alatt leszámoltak népük vágyaival.

Minden legyet és szúnyogot elettek előlük,

rövid időn belül koldusbékát csináltak belőlük.

Ám az sem volt elég! Telhetetlenségük nőtt,

bekebeleztek egyre több békaférfit és nőt.

Elvárták, hogy népük tagjai szólni se merjenek,

havonta egy légynél többet soha ne nyeljenek.

Az ökörbékák falánk faja nem ismert határt,

egy ökör áráért bármikor eladnák a hazát.

Ezt látva Vladimir a varangy, sokkot kapott,

felfordult gyomorral, csalódva, kiábrándulva,

minden sült szúnyogot a tányérján hagyott.

Örült, hogy őt nem falták fel-e rövid idő alatt,

sietségében az utolsó falat majd a torkán akadt.

Azonnal indult haza. Már nem tetszett neki az

ökörbékák földje, sem a tava, sem a zöldje.

Varangy ország szegényebb ugyan, de jobban

összetart és szívből szereti egymást a népe,

e két dologtól nagyban függ, bármely ország léte.