A tisztességes betegségek kora ím lejárt,

ők az ősidők óta gyakoriak voltak,

de mostanra a boltjuk bezárt.

Számtalan féle alakban riogattak minket,

időszakonként erősebbnek tűntek,

nem árultak sohasem giccset.

Bárki kaphatott agyvérzést, netán rákot,

gyomorfekély gyötörhette naponta,

megtöltve ezekkel a zsákot.

Ott voltak az infarktusok is a polcokon,

az agydaganat is nőhetett ám vígan,

kifogva oly sok orvoson.

A hasnyálmirigy sem volt rest, az biztos,

művészi szintre fejlődött az időben,

bár a receptje az máig titkos.

Léprepedés, epekő, májgyulladások sora,

örömteli vastagbélrák, s a családja,

nem hagytak cserben soha.

Megannyi betegség és milliónyi áldozat,

a körforgásban mindenre akadt vevő,

s nem vitt el senkit a kárhozat.

Mára hírmondó sem igen maradt belőlük,

boltjuk kiürült, a polcokon csak por,

a süketnéma sem hall felőlük.

Utolsó barátjuk az influenza még hörgött,

mikor reá tört az új ellenség, Ármány,

ki kivégezte, s közben pörgött.

Pörgette a szablyáját az emberiség fölött,

kajánul vigyorgott, nagynak látszott,

mégis eltörpült az elődei mögött.

Azonban pénzes szponzorok támogatták,

gyengeségét végzetesnek feltüntetve,

jellemzőit hazugul válogatták.

Ő el is hitte, hogy hatalmas istenné vált,

a hírét hallva is rettegték a halandók,

hírneve már a galaxisban járt.

Jelenleg is töretlenül halad a célja felé,

nem lassíthatják szabályok, s gátak,

az ember térden járulhat elé.

Holott könnyen végezhetnének is vele,

miközben gőgje mámorában fürdik,

biz lecsapható lenne a feje.

A tisztességes betegségek kora véget ért,

az emberiség visszasírja még őket,

emlékük a végtelenbe tért.