Cseresznyefa virágának szirmai lágyan hullanak a mélybe, Az alul elterülő, élénkzölden tündöklő dús rétre. A fűszálak hajladoznak a tavaszi szélben jobbra-balra, Selymes suttogásukat csak az érzékeny állati fül hallja.
Egy kis mezei pocok oson kutatva leendő párját, Bízik ösztönében, hogy megleli rövid élete társát. Amott katicabogár vadászik a fiatal hajtások között, Valóságos óriásnak tűnik áldozatai, a levéltetvek fölött.
A nádas felől erőteljes brekegés hallatszik tova, A békavőlegénynek egy békalány sem mondhatja, hogy soha. Vadkacsák és szárcsák lubickolnak kicsivel odább, Élelem után kutatva úsznak egyre tovább.
A magasban héja szeli át a végtelen teret, Nem tudni fogott-e ma már valamit? Lehet. Mindenfelé az élet mutatkozik a természet kertjében, Békét és nyugalmat éleszt az arra haladó ember lelkében.
