A szívembe lopta magát Harmat csillog a réten, szikrázó napfényben lépkedek. Madárcsicsergés hallik, szellő susog, s közben kétkedek. Gondolatok sora kavarog bennem.Meglegyint egy érzés. Nyugalom! Megállok, nézegetem a sok virágot e szépséges ugaron.
Ám hiába. Nyughatatlan vagyok. Indulok is tovább. Talán szebb, vagy jobb dolgokat találhatok odább. Meglehet, de semmi nem biztos. Olyan, akár az élet. Sokszor bizonytalan, kavargó, amivel küzd szinte minden lélek.
Néhány lépés után meglátok egy rózsát, ahogy hajladozik a szélben, Illata betölti a teret, s erősebben érezhető most reggel, mint délben. Látványa eszembe juttat egy lányt, aki szép és szerény, Egyszer boldogságát és lelki nyugalmát megtalálja, élteti a remény.
Jó ideje már,hogy feltette a- "Mit is kéne tennem"-kérdést, Hogyan is lehetne megoldásra jutni, s kerülni a sértést? Miközben ezen elmélkedem, egy lepke libben elém. Nem túl messziről egy patak csordogálását fújja a szél felém.
Tanácsot bárki adhat, ám mindenki csak önmagától kaphat választ, Hiszen az "legbelülről" fakad, ki, kivel szemben milyen igényeket támaszt. Ki mit szól mindehhez? Nem igazán számít, mert nem más dolga! Amiért meg kell küzdeni, ahogyan élni kell, az kizárólag az Ő sorsa.
Végre itt a patak! Pihenek kicsit és nézem a csobogó vizet. Jé halak! Fényesen cikáznak, látok vagy tízet. A hullámzó víztükörben látni vélem a lányt. Arcán halvány mosoly. Azt szeretném ha boldog lenne, s nem mindig ilyen komoly!
Ismerem már egy ideje. Valahogyan a szívembe "lopta"magát. Jó lenne, ha feledtetni tudnám vele gondját, baját. Na mennem kellene, mert van még némi séta hátra. Talán futó gondolataim beigazolódnak. Hátha.
Ahogyan az a kis bárányfelhő iramlik tova az égen, Úgy illanjanak el az Ő bajai, bánatai szépen! Érdemes volt sétát tennem, mert nyugodtabb lett a lelkem. Örülök, hogy ebben a kedves, csinos lányban barátra leltem.
