A szabadság vágya

A világháború utáni idők nehezek voltak,

a krónikák a szovjet elnyomásról szóltak.

A sztálinizmus réme uralkodott hazánkban,

félelem és rettegés volt minden határban.

Szegénység, nélkülözés, hazugság és bánat,

a nép érezte jól, hogy mindez mennyire fájhat.

Változást követeltek. Feléledt a szabadság vágya.

Életre keltek a remények, egy jobb világra várva.

Munkatábor, kivégzések, terror. Elegük lett belőle.

Nem érdekelte őket, hogy a világ mit gondol felőle.

Kivágott, tépett magyar zászlók, fellelkesült tömeg,

szemben állt velük az MDP és a sok szovjet löveg.

„Nyugatról” segítséget ígértek, de hazudtak nekünk,

hiszen mikor kellett, nem küzdöttek együtt velünk.

A forradalmat hagyták sárba tiporni, vérbe fojtani.

Vajon miért kellett a magyart hazugul „beoltani”? 

Magyarhon népe a szabadságharcát vívta magában,

becsapva, cserbenhagyva küzdött a saját bajában.

Vesztettek, mégis történelmet írtak. Emlékük ma is él,

s ha úgy hozza a szükség, a forradalom új életre kél.