A sors végzete
Mindent és mindenkit ural a sors,
elkábít, elámít, s igencsak gyors.
Elbutít ha kell, s nyomorba dönt,
bármikor szennyel jól nyakon önt.
Önhitt vigyorral arcán tapos beléd,
mindenféle hazugságot hajít feléd.
Birkaként a végzeted felé terelget,
ha kell ellened fordítja a szerelmed.
Megkeseríti majd minden napodat,
a füledbe dúdolja kedvenc dalodat.
Elhiszed, hogy reád talált a remény,
pedig mi rád vár, az aztán kemény.
Gúnyos kacajjal az arcodba vihog,
tőle a dicséret nem más, csak szitok.
Kéjes gyönyörrel tipor bele a sárba,
hiába sóhajtozol megmentőre várva.
Magadnak kell szembeszállni vele,
a szíved bátor kitartással legyen tele.
Ha jól küzdesz, legyőzheted végleg,
akkor nem másé, övé lesz a végzet.
|