A Remény halála

Egykor megszületett a Remény,

nem tudva, hogy az élet milyen

rideg, s kemény.

Megtanult járni, két lábra állni.

Igyekezett, figyelt, s nem akart

sokáig várni.

Mosolygott, vidáman játszott,

könnyed pajkossággal tanult,

pedig még alig látszott.

Később kitartóan küzdött tovább,

megismerte az embereket, örült,

s vidáman indult odább.

Felnőve visszatért. Biztatta őket,

a terhekbe belefáradt férfiakat

és kimerült nőket.

Ő volt a segítő, a harcos Remény.

Nem volt dölyfös, gőgös, kapzsi,

sőt igencsak szerény.

Fáradozásai hiába valóak voltak.

Az emberek között töltött évei

a csalódásról szóltak.

Becsapták, sokszor semmibe vették.

Mindezt hitványul, önzően, aljasul

s gonoszan tették.

Összetört a szíve, megsérült a lelke,

fájt, hogy a semmiért küzdött

és bújában a halálát lelte.