A doktor egy csipesszel benyúlt az alvadt vérrel teli, átvágott torok mélyére és kiemelt egy medált. Megnyitotta a vízcsapot és lemosta róla vért. Szív alakú szokványosnak mondható darabnak tűnt.

- Bizonyára nem véletlen, hogy ezt a torkában hagyta. – vélekedett Buck.

- Igazad lehet. Ez egyfajta szimbólum. Nyilván üzenetnek szánhatta. - válaszolt Taylor.

- Mit akarhat ezzel? -

- Talán harag, vagy bosszú lehet a háttérben. Kivetíti az érzelmeit az áldozatra. Ezzel akarja a győzelmét, esetleg a felsőbbrendűségét bizonygatni fölötte. -

- A rohadék! El kell kapnunk ezt a mocskot. -

- El bizony. Minél előbb, annál jobb. Doktor! Mikorra lesz készen a boncolással? -

- Úgy két nap múlva. Túl sok a munkám. -

- Figyeljen ide! Az elkövető valószínűleg sorozatgyilkos. Sürget bennünket az idő. Hálás lennék, ha holnapra készen lenne. -

- Jól van. Majd igyekszem előbb végezni vele. -

- Hívjon bármikor. Itt a névjegyem. -

- Úgy lesz. - ígérte a főorvos.

Elköszöntek. Kifelé menet Taylor odaszólt Sandersnek.

- Gyere Buck! A napnak mára vége. Menjünk, igyunk egyet. -

- Benne vagyok. Otthon úgysem vár senki. -

- Engem sem. Ránk fér egy kis lazítás. Úgyis későn feküdtem le tegnap. -

- Egyedül? -

- Mint mindig barátom. Nem Én vagyok a nők bálványa. -

- Ugyan már! Biztosan van, aki tetszik Neked.? -

- Na, jó. Van egy FBI-os csajszi. Igazán csinos, szexi és ráadásul értelmes is. -

- Na, ne! Ilyen nincs is. -

- Már hogyne lenne. Igaz, fiatalabb, mint Én, de nem a kor számít. Legalábbis szerintem. -

- Szerintem sem. Az csak egy mellékes dolog. -

- Azt mondom, hogy mindenkit olyannak kell elfogadni és szeretni, amilyen. Aki ezt nem tudja elfogadni, az nyugodtan tovább állhat. Én bármire képes vagyok azért, akit szeretek. -

- Elhiszem barátom. Ismerlek már pár éve. -

Beültek a kocsiba és elhajtottak. Magukba meredten néztek előre, amikor egy rendőrségi adást fogtak.

- Riasztást kaptunk. A hatvankettedik és az ötvenhetedik sarkán egy vélhetően kábítószer befolyása alatt álló egyén, rátámadt egy idős nőre. Egy perce jelentette egy szemtanú. Ki van a közelben? -

Taylor meg sem várva a választ odafordult Sandershez.

- Gyerünk, ez nagyjából fél percre van. Odamegyünk. -

- Már bocsi, de ez a rendőrségre tartozik. -

- Nem érdekel! Elegem van ebből a mocsokból, ami elárasztja a várost! Odamegyünk és kész! -

-Oké főnök. Te tudod. -

Amikor odaértek, a rendőrség emberei még nem voltak a helyszínen. Látták, amint egy hosszú hajú, ápolatlan, züllött kinézetű alak ütlegel egy idős asszonyt. Szerencsétlen két kézzel kapaszkodott a kis táskájába, pedig már számtalan sebből vérzett. Az alak sehogyan sem tudta megszerezni a kiszemelt zsákmányt, ezért rugdosni kezdte az áldozatát.

Taylor elkapta a férfi karját és hátratekerte. Az gondolkodás nélkül hátraütött. Eltalálta az arcát. Kissé megszédült és engedett a fogásán. A támadó el akart futni, de nem volt szerencséje, mert Sanders éppen akkor ért oda és mellbe rúgta. Hátraesett. Azonnal megpróbált felállni, ám Taylor, aki közben összeszedte magát, teljes erőből lesújtott rá egy karate ütéssel. Többre már nem volt szükség. Bilincsbe verték.

Felsegítették az áldozatot és hívták a mentőket. Taylor dühöngött, hogy mennyi ilyen mocsadék van a világon.

- Ha rajtam múlna, nem kerülnél többé az utcára, Te rohadék! Sőt, nem is élnél. Szerencséd, hogy a törvény gyenge és nem az ártatlanoknak biztosít jogokat, hanem a bűnözőknek. Mennyi pénzébe kerül a tisztességes adófizetőknek, az ilyen szemetek tartása! - rázta meg a ruhájánál fogva a bilincsbe vert bűnözőt. Annak a feje nagyot koppant a betonon.

- Nyugi Robert. Nem éri meg. Bízzuk a bíróságra az ítélkezést. -

- Na éppen ettől félek. Jön egy díszpéldány, jellemtelen ügyvéd és már kint is van, ez a gyönyörűség. -

- Megjöttek a rendőrök. Had végezzék a dolgukat! - szólt közbe Sanders.

- Jól van, na. Ez egy szörnyű nap. - morgolódott Taylor.

Tájékoztatták a rendőrség embereit, majd beszálltak az autójukba és folytatni készültek az útjukat, amikor hívást kaptak a központból.