- Égett arcbőrnek? Lehet ennek köze a gyilkossághoz?- kérdezte Taylor.
- Még nem tudjuk. Az is lehet, hogy semmi köze hozzá. Majd a vizsgálatok után többet tudunk mondani - válaszolt Endi Regis a helyszínelők vezetője.
- Rendben. Azonnal értesítsen, ha megtud valamit! -
- Úgy lesz. -
Taylor körbenézett. - A holttest hol van Buck? -
- Mire ideértünk, már elszállították. -
- A fenébe! Hogyan vihették el, mielőtt láthattuk volna? -
- A doktornak sürgősen el kellett mennie. Egy másik esethez hívták. -
- Melyik kórházba vitték? -
- Az Island University Hospital, Törvényszéki Orvostani Intézetébe. Jó nagy létesítmény. -
- Az a New York City 5. kerületében van, ha jól tudom.? –
- Így van. Indulunk? -
- Nyomás! -
Kocsiba szálltak és irány az 5. kerület. Útközben azon tanakodtak, ha ez valóban sorozatgyilkos, akkor bizony az ügy kemény diónak bizonyulhat, hiszen nehéz lesz összefüggést találni az áldozatok között. Megbeszélték, hogy minden hasonló esetnek utánanéznek az utóbbi öt év távlatából, amint beérnek az FBI központjába. Előbb azonban egy kis kitérőt tesznek a hullaházba. Talán okosabbak lesznek a látottak, hallottak után. 
- Még jó, hogy az FBI-nál alapos kiképzést kaptunk. -
- Persze Buck. Ám más egy kiképzés, mint tudod és más egy éles helyzet. -
- Az igaz. -
Megálltak a kórház bejárata előtt. Kiszálltak és határozott léptekkel elindultak befelé.
- Merre találjuk a Törvényszéki Bonctant? - kérdezte Buck a betegfelvevőtől.
- Lent van az alagsorban. A lépcső aljánál forduljanak jobbra. -
A hosszú, kifejezetten tiszta folyosó végén megtalálták a hatalmas bonctermet. Beléptek. Hullabűz és formalinszag keveréke ütötte meg az orrukat. Buck azonnal zsebkendőt fogott az orra elé. Taylor is fintorgott. Körbepillantva, hat boncasztalt láttak. Négyen, halottak feküdtek. Az egyikükön éppen serényen dolgozott a boncmester. Reccsenés hallatszott, amint a bordaterpesztő szétfeszítette a bordákat. Viszolyogva néztek oda és intettek. A segéd hozzájuk lépett és megkérdezte, hogy mit keresnek itt. Elővették az igazolványaikat és azonosították magukat.
- A tegnap esti, Central parkban történt gyilkosság ügyében nyomozunk - szólalt meg Taylor.
- Úgy tudjuk, hogy ideszállították be a holttestet. Láthatnánk? -
- Hogyne. - Szólalt meg a boncolást végző főorvos. - Dr. Josef Steinberg vagyok. - Jöjjenek – 
Odalépett a harmadik asztalhoz és lehúzta a testről a lepedőt. Egy fiatal nő teteme feküdt előttük. Arcán rémület tükröződött. Halott szemei a messzeségbe tekintettek. Számtalan szúrás és vágásnyom volt látható rajta. A torkát szinte a nyakcsigolyáig átvágták. Selymes bőre több helyen felhorzsolódott. Hullafoltok és véraláfutások tarkították a hámréteget.Taylor döbbent arca eltorzult. Erős érzelmekről tanúskodott. - Még mindig megráz az ilyen kegyetlen és értelmetlen halál. Aki ilyesmire képes, az nem lehet ember. - mondta dühödten. - Bár látnám, amit Te láttál az utolsó másodpercekben! – hajolt a nő fölé.
- Mi a véleménye doktor, mikor történhetett a gyilkosság? Egyáltalán tudjuk, hogy ki volt ő? -
- Még nem. A testet így ruhátlanul hozták be. Nyílván a helyszínelőknél van a holmija. Az első kérdésére válaszolva a haláleset úgy éjfél körül történhetett, figyelembe véve a májhőmérsékletet. Természetesen biztosat majd csak a boncolás után tudok mondani. Viszont találtam valami érdekeset a nyaki sebben. -
- Mi volna az? –
- Lépjen közelebb! - Dr Steinberg a nyaki seb fölé hajlította a jókora nagyítót. - Nézze! -