Robert Taylor FBI nyomozót a legjobb álmából verte fel a telefon. Kedvetlenül kinyitotta a szemét és körbenézett, mielőtt felvette volna a mobilját. - Mi az már megint? - motyogott fáradt hangon. - Hány óra lehet? - az ágya mellett lévő órára pillantott. - Még csak fél nyolc? - - Milyen nap is van ma? – kérdezte magától. - Megvan szerda - Éjfél után feküdt le, mivel addig a rablógyilkost hallgatta ki. - Nem lehet igaz, hogy nem hagynak pihenni! – A hívó fél kitartó volt. – Jól van már! – morcogott. - Ki az? – mordult bele a telefonba, anélkül, hogy a kijelzőre nézett volna. - Helló Robert! Én vagyok az Buck. – Hallotta a vonal végéről. - Mi a helyzet? – - Újabb gyilkosság történt a Central parkban. - - Ki az áldozat? – - Azt még nem tudom. Az előbb hívtak a központból. Állítólag egy fiatal nőt gyilkoltak meg. - - Miért pont nekünk szóltak? - - Azért mert ezt a gyilkosságot is ugyanolyan módszerrel követték el, mint az előző kettőt. - - Szóval lehet, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk.? – - Nagy esélyünk van rá. A főnök külön minket bízott meg a nyomozással, mert ő is úgy véli, hogy nagy a hasonlóság a három eset között - - Értem. Mindjárt összeszedem magam és indulok. Hol is történt az eset pontosan? - - A Central park déli részén. A Colombus Circle és a Central park South felőli oldalától nem messze. A helyszínelők már ott vannak. - - Értem jössz? - - Nemsokára odaérek, csak előbb szóltam, hogy legyen időd magadhoz térni. Na, üdv! – Taylor nyomozó feltápászkodott és sietve indult a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyozott. Törölközés közben a tükör előtt állva végiggondolta, hogy ki is ő valójában. Egy nem túl magas, erős fizikumú, keménykötésű ember, aki az utóbbi időben kis pocakot eresztett. Halántékán már megjelentek az ősz hajszálak. Hiába, már ötven éves. Azzal vigasztalta magát, hogy bár nincs dús hajkoronája, annál ő sokkal említésre méltóbb emberi értékekkel rendelkezik. Mindenki úgy ismerte, mint a becsület és igazságosság mintapéldányát. Rendkívüli kitartással végezte a munkáját. Nem volt ügy, amit meg ne oldott volna. Soha nem adta fel azt, amibe bele fogott. Az FBI-nál nagy tekintélynek örvendett. Munkatársai felnéztek rá. Igaz, a szerelemben nem volt soha szerencsés, de hát minden nem jöhet össze még neki sem. Talán jobb is így. Ez a foglakozás amúgy sem a tartós kapcsolatok alapja. Míg mindezek a gondolatok végigfutottak az agyán, az idő alatt fel is öltözött. Elegáns öltöny a hozzáillő nyakkendővel, mint mindig. Kissé borostás volt az arca, de most nem ért rá ezzel foglakozni. Csengettek. Ajtót nyitott. A társa Buck Sanders őrmester fiatalabb és vékonyabb volt nála. Igazi nők bálványa típus. Sportos testalkatú, gyors és nagy teherbírású ember volt. Remekül megértették egymást és nagyon jó barátok voltak. Igazi társak a munkában. Hét éve dolgoztak együtt. Hatásos párost alkottak. - Indulhatunk? – kérdezte Buck. - Naná! Gyerünk! - Húsz perc múltán értek a tett színhelyére. A helyszínelők éppen a felszerelésüket pakolták össze. - Robert Taylor, FBI. Találtak valami használható nyomot? - - Sajnos nem sokat. Az eső elmosott szinte mindent. Se ujjlenyomat, se talplenyomat, se gyilkos eszköz. Viszont valamit mégis leltünk az ösvényen, a kavicsok között. - hangzott a válasz. - Mi volna az? - - Pontosan még nem tudjuk, de valamiféle égett arcbőrnek tűnik. -
| 
