A rém
Csendesen csepergett az eső. Este van. A fiatal szőke nő bezárta
az üzlete ajtaját és elindult hazafelé. Egy kis cipőboltja volt. Ma
leltározott, ezért nagyon eltelt az idő. Az órájára pillantott. Tizenegy óra
múlt öt perccel. A kisfia már biztosan alszik. Még szerencse, hogy itt van a
nagyi és vigyáz rá. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy egy sötétkabátos
alak követi. Magas sarkú cipője hangosan kopogott a nedves járdán. Hirtelen úgy
döntött, hogy a rövidebb utat választja és a parkon keresztül lerövidíti az
útját. A Central park hatalmas. Tele fákkal és bokrokkal. Annak idején sokszor
sétált erre a barátjával, későbbi férjével. Vidám órákat töltöttek el itt.
Mosolyogni kezdett az emlékek hatására. A park kacskaringós ösvényein haladva
csikorogtak a kavicsok a léptei alatt. Fújni kezdett a szél. Borzongás vet erőt
rajta. Összébb húzta kis tavaszi kabátját. Ekkor reccsenést hallott a közelből.
Megállt és egy pillanatig feszülten figyelt. Nem hallott semmit. Úgy gondolta,
csak a képzelete játszott vele. Az eső egyre jobban zuhogott.
- Hoznom kellett volna esernyőt- gondolta. - Na, sebaj.
Legalább felfrissülök kicsit, úgyis nagyon álmos és fáradt vagyok. -
- Bezzeg a Hold sem látszik ilyenkor – mérgelődött. Ismét
neszeket hallott a háta mögüli irányból. - Jellemző nincs világítás. Bizonyára
a sihederek kiverték az égőket, hogy gondtalanul szórakozhassanak a sötétben. -
A következő pillanatban tisztán hallatszottak a léptek.
Kezdett félni. Gyorsabban szedte a lábait, de a léptek egyre közeledtek.
Hátrapillantott. Villám cikázott az égen. Fényénél megpillantotta a magas sötét
alakot, aki árnyékként követte őt. Nagyon megijedt.
Szuszogó, szinte tébolyult hangot hallott a közvetlen közelében.
- Meghalsz te ribanc! - Meg foglak ölni! -
- Mit akar tőlem? – kiabált hátrafelé, miközben futásnak
eredt.
- Már mondtam. Megöllek ribanc! –ordította az üldözője.
Egyre közelebb került hozzá.
Sikítva menekült és segítségért kiabált, de balszerencséjére
senki nem járt erre. Halálra rémült és a kisfiára gondolt. - Mi lesz vele, ha
történik velem valami? - futott át az agyán.
- Mit ártottam magának? - kiáltott. Szinte lebénította a
félelem. Érezte, ahogy megragadja a ruháját a támadó. Megpróbálta kitépni magát
a kezei közül, de az erősen tartotta. Beleragadt a hajába is és földre teperte.
Minden erejét összeszedve szabadulni próbált, de sikertelenül. A küzdelem
hevében észre sem vette, hogy elállt az eső.
Harapott és karmolt. A sötéthez alkalmazkodott szemei torz
arcot véltek felfedezni, pár centire az ő arcától. Velőtrázó sikoly hagyta el
az ajkát. Megcsillant valami. Egy pillanattal később éles fájdalom hasított a
hasába. Aztán újra. Érezte, hogy folyik a vére. Sikerült belekapnia a gyilkosa
szemébe. Az eresztett a fogásán és a szeméhez kapott. Ekkor maradék erejét
összeszedve oldalra fordult és megpróbált feltápászkodni. Vonszolta magát
néhány lépésnyit. Csurom vizesen, vértől áztatva sikerült talpra állnia.
Megbotlott és térdre esett. A keze ügyébe került egy kő. Miközben igyekezett
kiegyenesedni ismét beléhasított a penge. Ezúttal az oldalába. Még annyira
eszméleténél volt, hogy a kővel fejbe vágja az alakot. Azután elterült.
Másnap reggel az iskolába menet két tizenéves fiú vidáman
kacarászva sétált a parkon keresztül. Az egyikük megjegyezte, hogy milyen
furcsa, vörös színe van a kavicsoknak. A másik csak legyintett rá. - Ugyan már
biztosan kiömlött valami festék. -
- Nézd már a fű is olyan és a bokor felé még inkább. -
mondta az első. - Nézzük meg mi van arra ! -
- Rendben. -
Elindultak. Néhány pillanat múlva ordítva szaladtak a város felé.
Halálra rémültek a látványtól. A bokor mögött ugyanis egy lecsupaszított,
átvágott torkú, fiatal szőke nő holtteste feküdt, tele szúrásnyomokkal. Üveges tekintetéből iszonyat áradt. Körülötte
minden csupa vér.
|