A megsebzett bolygó

A világegyetem kialakulása során galaxisok jöttek létre,
Megfértek jól az űrben, nem "lökdösték" egymást félre.
Mindegyiknek számtalan tagja volt. Napok, üstökösök, meteorok és holdak,
Voltak köztük fényesen csillogók, gázfelhőkbe burkolózók, s kifejezetten "zordak".

Egyszer csak megszületett a Tejútrendszer új gyermeke a Föld,
Amely kezdetben még nem volt sem kék, sem zöld.
Viszont nagyon is "morcos". Felszíne kopár, vulkánokkal teli,
Úgy "érezte" a helyét e világban sehogyan sem leli.

Keringeni kezdett a Napja körül. Ezernyi külső behatás érte,
Sokat szenvedett, de kitartott és azért sem állt félre.
Sok-sok idővel később már víz borította nagy részét és saját légkör védte.
Majd kialakult rajta az élet. Nap, mint nap az új jövevényeket "nézte".

Örömét lelte fejlődésükben. Megadott nekik mindent, ami erejéből tellett,
Megpróbálta kitalálni mi az, ami életükhöz kellhet.
S akkor jött az EMBER, a fejlődés "csúcsa".
Az anyabolygó csak figyelte őket, s nem jutott más "eszébe",csak: hűha!

Az emberek viszont nem hálálkodtak ezért. Kizsákmányolták, megnyomorították.
Rémes tetteik szülőbolygójukat, a Földet, nagyon elszomorították.
Fájón megsebezték Őt. Kapzsiságuk, kegyetlenségük nem ismert határt,
Egymásra sem hoztak mást, mint pusztulást és halált.

Megelégelte mindezt. A Tejútra pillantva úgy döntött visszavág, de nagyon,
Döntését nem befolyásolhatja semmilyen nagy vagyon.
Jöhet a vulkánkitörések, földrengések, szökőárak sora,
Míg az emberi faj gonoszsága el nem száll róla tova.