A lovag

 

Zöldben pompázik a hegyvidék, zajlik az élet,

csak néha jár csak erre egy-egy kóbor "lélek".

Mint most. A hegyi úton egy lovas poroszkál,

s a fejében folyton az otthon képe motoszkál.

 

Páncélján csillog a Nap. Kardja, dárdája fényes,

mit maga mögött hagyott, bizony nagyon rémes.

Csatából jön, hol számtalan ellenséggel végzett,

nincs mit tenni, számára biza ezt szánta a végzet.

 

Évek óta küzd keményen, sokszor vérben gázolva,

ellenségeire nem szán időt, de a barátait gyászolja.

Nyakában hord egy medált, benne a kedvese képe,

számára Ő nem lehet más, mint a világnak a szépe.

 

Úgy gondolja a szerelme "tartotta életben" idáig,

nélküle valószínűleg nem bírta volna ilyen sokáig.

A lova horkantása, majd lábak dobogása hallott,

alig volt annyi ideje, hogy maga elé kapja a pajzsot.

 

Három útonálló támadott rá, kezükben éles szabja,

jól védekezett, az első halálos sebet az egyikük kapta.

A másik a páncéljára sújtott, de a csapás lecsúszott,

s a következő pillanatban az ellenség feje lehullott.

 

A harmadik mindezeket látva ijedten el akart futni,

balsorsára a ló patájánál nem tudott tovább jutni.

A lovag fejét rázva rendezte magát, s nyeregbe szállt,

vágtatva indult szerelméhez, kire már oly régóta várt.