Egész életünk útját érzelmek "tarkítják",mint virágok a mezőt, Nem nélkülözhetjük őket, ahogyan a növények sem az esőt. Rendkívül változatosak. Van amelyik örömöt okoz, A másik meg elszántságot és teljesítményt fokoz. Egy újabb letargiába taszít, s szomorúvá, mélabússá teszi a napod, A legtöbben a szerelemre esküdnek mondván, a legszebb érzéseket attól kapod. Holott ezt csak a hormonháztartásod felborulása miatt érzed. Ám mivel "rózsaszínben" látod a másikat, e csalóka érzet igazságát sosem kétled. Mikor a látásod "tisztul" már nem annyira tettszik az eddig látott kép, Kit azelőtt csodáltál és imádtál, úgy tűnik korántsem olyan szép. Van viszont egy érzés, mely tisztább és őszintébb, mint bármelyik másik, Még ha legelsőként az ember nem is arra vágyik. Éspedig a szeretet. Nyílt és igaz. Kit általa ismersz meg, olyan is amilyennek tűnik, Ez az érzelmi forma kitart mellettünk és a sírig meg sem szűnik. Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek az élete szeretetben telik, S mindazok akik a szeretet tisztaságában boldogságukat meg is lelik.
