A hím oroszlán

A hím oroszlán a szavannát járta,

büszkén sétált, ereje teljében volt,

izzasztó körútjának a végét várta,

minden a területvédelemről szólt.

Falkája ezalatt élelemre vadászott,

lopakodva cserkészett majd támadt,

sokszor csak egy helyben tanyázott,

a várakozásba gyakorta belefáradt.

A felség hazaérte után enni kezdett,

tömte a húst, mit a többiek szereztek,

a gnú bizony elég sovány, nyeszlett,

ennél ők jóval táplálóbbat szerettek.

A kölyköknek alig maradt élelem,

keservesen rágták a bőrt, a csontot,

még sohasem érezték mi a félelem,

apjuk az ellenségre bátran rontott.

Éjjel négy támadó lépte át a határt,

szándékuk egyértelmű, győzelem,

a király bömbölve hallatta a szavát,

remélve, hogy ő kerül ki győztesen.

Hősiesen az ellenfelekre támadt,

azok meglepődve hőköltek vissza,

nem érezte, hogy lassú, vagy fáradt,

a családjáért ha kell a vérüket issza.

Harapták és marták az oldalát, hátát,

mancsok tépték, szaggatták a farát,

felhasították a véresen morgó száját,

mégsem tudták megnyerni a csatát.

Hiszen a sajátjaiért küzdött vérezve,

falkájáért fel is áldozta volna magát,

dühödten, s fájdalmat nem is érezve,

ellátta a hívatlan betolakodók baját.

Morani emlékére.