A Halál árnyéka

Megszületik, s felsír a gyermek,

e pillanatban újjáéled a remény,

a család tagjai egymásra lelnek,

a pici élete talán nem lesz kemény.

Etetik, gondozzák, törődnek vele,

minden óhaját, rezdülését lesik,

a szívük boldogsággal van telve,

s mindezt nagy szeretettel teszik.

Szállnak a napok, telnek az évek,

az iskolák után jön a kemény való,

a boldog napok lassan véget érnek,

a sors korántsem az a kegyes csaló.

A lehetőségek gyakran csekélyek,

a szülők teherbírása erősen apad,

korlátozottakká válnak az esélyek,

az idő megállíthatatlanul halad.

Felnőttként már minden nehezebb,

jön a gondok, bajok, problémák sora,

a felelősség nem lesz soha kevesebb,

a kedélyes időszak végleg elillan tova.

Elgyötrődik a test, fárad az elme,

megszokás és rutin üti fel a fejét,

mintha a pillanat másképpen telne,

az ember gyakran dörzsöli a kezét.

Betegségek gyötrik, fogynak az álmai,

szíve gyengül, lelke közönyösen rideg,

homályba vesznek egykor vonzó vágyai,

érzi nem jön újabb tavasz, marad a hideg.

Megborzong. Árnyék suhan a szobában,

hűvös lehelete végig simogatja az arcát,

szülei és testvére „eltávoztak” korábban,

egyedül Ő vívja még reménytelen harcát.

Könnycsepp csillan szomorú szemében,

az árnyék beburkolja, s kiutat nem talál,

látja egykori önmagát szerettei körében,

mosolyog, mikor magához öleli a Halál.