A birodalom bukása

Volt egykor egy óriási birodalom,

gazdag és fényűző napokat látott,

naponta állt a bál és a vigadalom,

szinte már a világ tetejére hágott.

Az uralmát nagy jólét jellemezte,

nemesei biz dúskáltak a javakban,

gyarapodását senki nem ellenezte,

bővelkedett erdőkben, s tavakban.

Erős hadseregétől rettegett az ellen,

befolyást gyakorolt az egész világra,

odahaza dívott az öltözködés, kellem,

nem bocsátkoztak felesleges vitákba.

Uralkodója megvénült, ereje fogyott,

a trón átadásának ideje ím elérkezett,

arcát ránc borította, az elméje kopott,

így a sorsával nem lehetett elégedett.

Hívatta is legkedvesebb fiát azonnal,

s a vérvonal továbbviteléről beszélt,

elmondta, hogy bánjon a vagyonnal,

a fiától megértést és csodálatot remélt.

Végül eljött a perc, csillogott a palota,

az egykori úr mélán hűbéreseire nézett,

királyi fejéről végleg lekerült a korona,

bosszantotta, hogy utódja bizony késett.

Kiderült az oka a szégyenletes tettnek,

az ifjú igen megrémült a korona szótól,

nem hitte magukat sérthetetlen szentnek,

eldöntötte, hogy inkább nem kér a jóból.

Leáldozott a birodalom csillaga végleg,

a trónért a nagyurak gyilkoltak, dúltak,

a széthúzás, az irigység segített a végnek,

végül a koronával együtt mind kimúltak.