A birodalom 100. ünnepe

Lovasok csapata vágtat a Százezer tölgy erdején át,
bármerre néznek , nem látnak egyebet, csak fát.
Hamarosan elérik úti céljukat, a száz tornyú várat,
hová a császár hívatta őket, s tudják jól, hogy Ő nem várhat.
Pirkad. Az emelkedő Nap aranyló fénye "rámosolyog" a világra,
gyémántként csillogó harmatcseppek szállnak alá milliónyi százszorszép virágra.
Kürt harsan. Jelzi a vendégek érkeztét. A kapu máris nyílik.
Százszámra jönnek a várlakók a fogadásukra. Mindenki egy szép napban bízik.
Ma a birodalom fennállásának századik évfordulóját ülik,
császári rendeletre a környék valamennyi falvának lakója a főtérre gyűlik.
Terített asztalok mindenütt. Száz ökröt vágtak le a mai napra.
Valamennyi cseléd, s szolga ez alkalommal a kedvére való falatot kapja.
Étkek sokasága, gyümölcsök garmada van itt aztán bőven,
az ínycsiklandó ételek elfogyasztása után szinte "úsznak" a borban és a sörben.
Őfelsége a Nagyúr, a lakoma után a vitéz harcosokból lovaggá ütött százat,
kik életüket nem kímélve védték a sok határ menti várat.
Ezután jött a desszert. A szakácsok százféle finomságot készítettek,
a birodalom leányaiból százat, még gyönyörűbbé szépítettek.
Beesteledett. Tetőfokára hágott a tánc, a mulatság, az ének,
Kihasználva az alkalmat mulattak a fiatalok és a vének.
Egy igazi, nagy uralkodó a népével jól bánik, hiszen akkor hűek maradnak hozzá, s a bukására senki nem vágyik.

(Ez a jubileumi, 100. versem, amit megosztottam a kedves olvasóimmal. Számomra ez igazi ünnepi alkalom.)